|
Az orosz gazdaság az összeomlás szélén áll?
2004.10.10. 11:11
Az orosz gazdaság az összeomlás szélén áll – legalábbis az elnöki tanácsadó szerint, aki szakított kenyéradó gazdájával, mert nem ért egyet az uralkodó tendenciákkal - áll a Magyar Rádió tudósításában.
Az Oroszországban lejátszódó folyamatok, ezen belül az állam fokozott beavatkozása a gazdaságba szörnyű következményekkel jár az iparra, a hatalomra és az egész országra nézve – jelentette ki Financial Timesnak adott, de az orosz sajtóban is megjelent interjújában Andrej Illarionov, az orosz elnök gazdasági tanácsadója.
A magas rangú hivatalnok teljes szakítása Putyinnal már régóta érett. Illarionov szerint ugyanis Hodorkovszkij olajmágnás egy évvel ezelőtti letartóztatása, illetve a Jukosz olajvállalat elleni kampány súlyos hiba volt és végzetes folyamatokat indított el.
„Ma Oroszországban a félelem uralkodik, megrendült a magántulajdon szentségébe vetett hit, a kormányzó bürokrácia nem hatékony gazdaságpolitikában, hanem a jövedelmek újraelosztásában érdekelt.” A szakértő rámutat, hogy az idei gazdasági fejlődés teljes mértékben az olajárak növekedésének köszönhető. Változatlan olajárak mellett a gazdasági teljesítmény csökkenne. Vagyis a kormányzat tevékenysége egyértelműen negatív.
A szakértő szerint nincs erő, amely ezeket a káros folyamatokat megállíthatná. A Putyin környezetéhez tartozó biztonsági erők nemcsak a politikai, hanem a gazdasági szférára is teljes mértékben rátették a kezüket.
Forrás: Világgazdaság Online
|