|
Fennmarad az Alitalia
2004.09.20. 07:25
Az Alitalia vezérkara ma, vagyis öt nappal az eredetileg kitűzött "végső" határidő után írja alá a szakszervezetekkel azt a megállapodást, amely lehetővé teszi, hogy tömeges elbocsátások és egy 400 millió eurós áthidaló kormányhitel révén megpróbálják szanálni a legnagyobb olasz légitársaságot.
A megegyezés valóban az utolsó pillanatokban született: ennek hiányában ugyanis a cég már októberben csődbe ment volna.
Giancarlo Cimoli kormánybiztos eredetileg a 22 ezer embert foglalkoztató légitársaság ötezer alkalmazottjának elbocsátásával számolt, ám a pilóták, a földi alkalmazottak és a légi kísérők érdekképviselőivel lefolytatott kemény alkuk nyomán ez a szám 3684-re csökkent. A két év alatt végrehajtandó elbocsátások, amelyeket bércsökkentés és munkaidő-növelés is kísér, 282 millió euró költségmegtakarítást jelentenek majd.
Az egykor a világ hetedik legnagyobb légitársaságának számító Alitalia öt éve folyamatosan veszteséges, ennek mértéke mára elérte az óránkénti 50 ezer eurót. A cég 1989 óta felhalmozódott adóssága 2,35 milliárd eurót tesz ki, hazai piaci részesedése pedig 2002 óta több mint egyharmadával esett vissza, s jelenleg csak 45 százalék. Az Alitalia részvényeinek értéke 2000 óta 80 százalékot zuhant.
Az Európai Unió egyébként az életmentőnek szánt kormányhitel feltételéül kikötötte, hogy az Alitaliát jelenleg 62 százalékban birtokló olasz államnak - amely 1997 óta kétszer is a sírból hozta vissza a légitársaságot - le kell mondania többségi tulajdonáról.
Forrás: Népszabadság Online http://www.nol.hu/cikk/333428/
|