|
Ismét kamatot emeltek Svájcban
2004.09.17. 07:59
A Svájci Nemzeti Bank (SNB) kamatdöntésekben illetékes bizottsága mai ülésén ismét kamatot emelt.
A csütörtöki lépés eredményeként a Libor célsávot az eddigi 0-1%-ról 0.25-1.25%-ra emelte, a központi cél ugyanakkor változatlanul 0.75% maradt. A döntés megfelelt a piaci várakozásoknak. A svájci frank az elméleti erősödéssel szemben gyengült a vezető devizákhoz képest, főként a mai kamatemelés miatt jelentősen csökkenő további kamatemelési várakozások miatt.
A bank a közleményében hangsúlyozta: bízik benne, hogy a kamatemelés mellett a gazdasági fellendülés folytatódhat. Az SNB utalt rá, hogy a monetáris politika a továbbiakban is expanzív maradhat, ugyanakkor kissé csökken az expanzív jelleg, ami 2003. közepén jelentősen felerősödött a számottevő mértékű kamatcsökkentés eredményeként (a kamatszint közel a 0 szintre csökkent).
A piaci elemzők a bank közleménye alapján egyelőre megosztottak abban, hogy az év végéig lesz-e még újabb kamatemelés. A frank gyengülése a kamatemelés bejelentését követően arra utal, hogy a piac már nem bízik egy újabb monetáris szigorítás lehetőségében az év végéig. A következő kamatemelésre szakértők szerint leghamarabb decemberben kerülhetne sor.
A bank közleménye szerint az inflációs kockázatok a továbbiakban mérsékeltek maradnak, az idei évre 0.7%-os, jövőre - az eddigi előrejelzésekhez képest változatlanul - 1%-os pénzromlási ütemet vár az intézmény. 2006-ra az eddigi 2%-ról 1.7%-ra csökkentette inflációs prognózisát a bank. A gazdasági növekedési kilátások az SNB szerint kedvezőek, az idén 2% közeli növekedés lehet, ami mellett a kapacitáskihasználtság, az exportbővülés és a tőkebefektetések tovább emelkedhetnek. A bank az ezekben a hónapokban előtérbe került olajár-emelkedést csak átmeneti tényezőként kezeli.
Forrás: ma.hu http://ma.hu/page/cikk/ad/0/99611/1
|