Sok széntüzelésű létesítmény ugyanis a termelés helyett szén-dioxid-kibocsátási egységei értékesítését választja. A jelenség az uniós szén-dioxid-kvótakereskedelmi rendszer jellegéből adódik. Ugyanis a nagy szén-dioxid-kibocsátó létesítmények, köztük az erőművek minden évben meghatározott számú – egyenként egy tonna szén-dioxid kibocsátására feljogosító – kibocsátási egységet (kvótát) kapnak díjtalanul korábbi emissziós értékeik alapján. Ha az érintett létesítmények szükséglete – például a szén-dioxid-kibocsátást fokozó termelésnövelés esetében – nagyobb a kiosztott kvótamenynyiségnél, hiányukat a piacról pótolhatják, illetve feleslegüket is szabadon értékesíthetik.

Ugyanakkor az energiaszektorban a magas szén-dioxid-kibocsátási faktorú erőművek meghatározott áramár alatt jobban járnak, ha visszafogják termelésüket, mert ezzel olyan kvótafeleslegük keletkezik, amelyet jobb áron adhatnak el, mint ha változatlanul termelnének. Mindez főként a nagy szén-dioxid-kibocsátó széntüzelésű erőműveknél érezhető.

Környezetvédelmi szempontból tulajdonképpen előnyös a jelenség, a termelés eltolódhat a tisztább tüzelőanyagok irányába.
Csakhogy az áram kereslete rugalmatlan, az importlehetőségek viszont korlátozottak, ezért az áramfogyasztók kénytelenek olyan árat megfizetni, amelyen már érdemes termelni, azaz amely tartalmazza a kibocsátási egység árát is. Ez a mechanizmus felfelé ható nyomásként jelenik meg az áram árában.

A liberalizált árampiacokon az áram és a kibocsátási egység ára szorosan korrelál – fejtette ki kérdésünkre Szabó Gergely. A Vertis Környezetvédelmi Pénzügyi Tanácsadó Kft. szakértője szerint a kelet-közép-európai áramárakban még nem jelenik meg a kibocsátási egység értéke, de a termelők egyre inkább tisztában vannak a kibocsátás, illetve a kibocsátáscsökkentés értékével. Az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerében (EU ETS) részt vevő vállalatoknak minden egyes tonna szén-dioxid-kibocsátás csökkentés
27 euró bevételt vagy költségcsökkentést hoz. Ezért a termelés optimalizálásakor nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt a tényezőt.

A villamos energia árának emelkedése a nemzeti kormányoknál is többlet-adóbevételt generál, ám a nagy ipari áramfogyasztóknak komoly költségnövekedést okoz. Így például a vas- és acéltermelőknek az áramár növekedése miatt a költségszint jelentős emelkedésével kell számolniuk, miközben exportpiacaikon konkurenseik versenyképességét ez, valamint az esetleges hiány miatt jelentkező kvótavásárlási szükséglet sem rontja. Márpedig a legtöbb európai vas- és acélipari vállalat nem kíván „extraprofitot” fizetni az áramtermelőknek egy olyan jogosultság megfizetéséért, amelyet ingyen osztottak ki.

Többek között a vas- és acéltermelő vállalatok panaszainak hatására Németországban több javaslat készült el az erőművek spekulációs mozgásterének csökkentése céljából. Így – egyebek mellett – felmerült, hogy a nagy áramtermelő létesítmények csak aukción juthassanak hozzá kibocsátási egységeikhez, vagy csak utólagos elszámolás alapján kaphassák meg kvótáikat. A vita egyelőre nem jutott nyugvópontra, ám az bizonyos, hogy a 2005–2007-es időszakban már nincs mód jelentősebb változtatásokra, s az esetleges módosítások csak a 2008– 2012-es tervezési időszakban jelenhetnek meg.