De nem minden ismert hazai márka az - erről viszont az elmúlt 15 év adott bizonyságot. Most sokszor a régi nevek újjáélesztésében keresnek üzletet élelmes üzletemberek.

Széles Gábor most újra az Ikarus márkájú buszoktól várja a sikert. Az a jövő zenéje, hogy az Ikarus névtől jobban el tudja-e majd adni leendő buszait, ám arra volt már példa, hogy egy jól csengő hazai márkanév feltámad a haló poraiból.

Egyes jól csengő márkák magyar kézben maradtak és eltűntek, mások viszont ma is állják a versenyt, és keresett cikknek számítanak. De arra is van példa, hogy egy ismert magyar márka egy multi irányítása alatt nem tudta megőrizni piaci pozícióit, más cégek és márkák viszont csak profitáltak abból, hogy egy nemzetközi vállalatbirodalom részeivé váltak.

Sikeres magyar márka volt és ma újra az a Tisza cipő. Gyártásában a külföldi befektetők nem láttak fantáziát, és a márka egyszer már meg is halt, de a divat felébresztette a tetszhalottat. A márka története 1971-ben kezdődött, amikor a Martfűi Cipőgyárban elkezdték gyártani a nyugati mintára készült sportcipőket. A nyugati márkák hiánya miatt a "pót-adidas" sikere garantált volt. A nyolcvanas évek végéig évente mintegy másfél millió Tisza cipő készült.

A rendszerváltás után akinek volt pénze, nyugati márkát vett, akinek nem, annak meg már a Tiszára sem tellett. A tetszhalott márka újjáéledése 2001-ben kezdődött, egészen pontosan azon a délelőttön, amikor Vidák László cipőkereskedelemmel foglalkozó vállalkozó egy Tisza cipős fiatalt látott átmasírozni a Deák téri zebrán. A 2003-ban piacra dobott új Tisza cipő formavilága a múltat idézi, a lábbelit azonban már ugyanúgy és ugyanabból készítik, mint bármelyik mostani sportcipőt.

Maga a gyártás továbbra is itthon, a ceglédi Pemü cipőgyárban történik, de már csak évi tízezer páros volumenben. A Tisza cipő jelenleg a külföldi old scool stílust meglovagoló hazai retro iránt érdeklődő, illetve a nagy külföldi márkákkal szemben kritikusabb fiatalok kultuszcipője lett. Ami retrohullám lecsengése utáni idők kilátásait illeti, Vidák László bizakodó: reméli, hogy a Tisza már lesz annyira erős márka, hogy ezután is megálljon a lábán.

Amit az edzőcipőben a Tisza jelentett, az volt a farmerek között a Trapper, ezt a Nyugat-pótlót azonban már nem hozta vissza a retrohullám. A magyar ruhaipar történetében nem volt a Trapper farmeréhez hasonló sikertörténet, a márkát azonban ez sem mentette meg. 1975-ben a Lenfonó és Szövőipari Vállalat, márkanevén a Budaflax akkor fiatal vezetősége a cég számára engedélyezett évi importkeret tetemes hányadát arra fordította, hogy nyugatról a farmeranyagok gyártására alkalmas szövőanyagot szerezzen be.

Miután a Trapper névre keresztelt első készletekért kis híján összeverekedtek a kereskedők, a budakalászi cég teljes egészében az akkor még részben műszálas kivitelű Trapper gyártására állt rá. A siker minden várakozást felülmúlt, volt olyan év, hogy csak itthon több mint egymillió darabot adtak el a "taposóból", de a szocialista blokk országaiban, így a Szovjetunióban is tarolta a piacot a "KGST-farmer". 1981-ben a Budaflax megvásárolta a farmerek között a világ akkor harmadik legjobbjának számító francia-angol Lee Cooper licencet.

Maga a Trapper név ekkor tűnt el itthon a polcokról - mint később kiderült, végleg. A Budaflax 1993-ig gyártotta a Lee Coopert. A rendszerváltás után a budakalászi cég keleti piacait elveszítette, és később már itthon sem állta a versenyt. Honti László, az egykori Budaflax vezérigazgatója szerint a gyártócég megszűnésével az akkor mindent vivő jó név is sírba szállt.

Névtelen sikerek

A privatizáció során a jól ismert hazai márkák jelentős része külföldiek kezébe került. Több esetben a márka kimúlt, de a termék nem, hanem a multinacionális tulajdonos nemzetközi márkanevét viselte tovább. Erre példa a Lehel. A céget az Electrolux vette meg, és mára a magyar leányvállalat az Electrolux egyik legnagyobb gyártási központjává nőtte ki magát, de a Lehel márkanévtől szépen lassan megvált.
Előbb a Zanussi-Lehel név került a hűtőkre, majd elmaradt a régi magyar márkanév, és a Lehel már csak az itteni cég nevében él tovább.

Hasonló pályát fut be a külföldön egykor a legismertebb márkának számító Tungsram is. A 110 éves múltra visszatekintő izzógyártó céget az amerikai General Electric 1990-ben, az egyik első nagy hazai privatizáció keretében vásárolta meg, és a befektető gyártási központjává fejlesztette itteni üzemeit.
A Tungsram márkaként ma is létezik, a boltok polcain találni ilyen néven izzót, de mellette már ott van a
GE márkájú termék is. A magyar neveket jellemzően azoknál a termékeknél cserélik le a multik, ahol nincs vagy ritka a helyi márka a világpiacon, és inkább a világmárkák dominálnak, főleg azért, mert így hatékonyabbb a reklámozás.

Az édesiparban például a világmárkákat és a jól csengő helyi neveket együtt futtatják a multinacionális társaságok. Még akkor is, ha utóbbiakat csak itt akarják eladni. A Boci csoki például ma is kapható a boltokban, bár már nem Magyarországon gyártják. Először 1923-ban készítettek csokoládét a szerencsi Magyar Kakaó és Csokoládégyár Rt.-nél.

Az akkor még 101-es főzőcsokoládénak nevezett édességet tekinthetjük a Boci csokoládé ősének, bár ez a termék csak négy évvel később jelent meg a boltokban. A gyárat 1948-ban államosították, és a termék Szerencsi Tejcsokoládé néven az ötvenes évekre a magyar csokoládé szinonimájává vált. A szerencsi gyárat 1991-ben vette meg a svájci Nestlé, amely megtartotta a márkát és a gyártást is folytatta egészen 2004-ig.

Ekkortól készítik a patinás magyar márkának számító Boci csokit cseh csokoládégyárban.
A termék azonban ennek ellenére sem veszített népszerűségéből, évente több mint 13 millió tábla fogy belőle Magyarországon. Hasonló sorsra jutottak a másik édesipari multi, a Kraft kezébe kerülő magyar márkák, amelyeket (például a Sport-szeletet) fejlesztenek ugyan, de már külföldön állítanak elő.
Az értékesnek számító magyar márkákban rejlő lehetőséget a világcégek igyekeznek jobban kiaknázni, így például Sport márkaként már nemcsak szelet kapható, mint ahogyan a Győri keksz is márkacsaláddá fejlődött mára.

Sajátos utat járt be és akár nemzetközi sikerré is válhat a jellegzetesen magyar édességként számon tartott Túró Rudi, hiszen egyik gyártója, a Friesland már a szomszédos országok piacaira is bevezette a terméket Dots néven. Ebben az esetben nem a márkanév, hanem a mögötte álló termék fut be karriert külföldön is. A Pöttyös Túró Rudi Magyarország egyik legnépszerűbb tejipari terméke, csaknem 40 éve van a piacon. Réges-régen a Szovjetunióban már folytak kísérletek túrós édességgel.

Végül Túró Eszkimó néven kezdték el gyártani, az akkori termék azonban csak távoli rokonságban állt a maival. A fura termékkel a magyar tejipari szakemberek találkoztak egy tanulmányút alkalmával. Hazatérve gyorsan neki is fogtak az igazi, fantasztikusan finom Túró Rudi elkészítésének, mivel azonban a tökéletességre törekedtek, a fejlesztés 12 évig tartott. A Túró Rudit a Budapesti Tejipari Vállalat kezdte gyártani a '60 években.

Majd a termelést áthelyezték Szabolcsba, ahol a Szabolcstej Rt. folytatta a gyártást. A rendszerváltás után a Szabolcstejet külföldi befektető szerezte meg, amely 1999 novemberében a Túró Rudit újra bevezette a piacra, a termék sikere azóta is töretlen. Erre utal, hogy nemcsak a hollandok, hanem a francia Danone is gyártja, de ennek oka még az egykori tejipari trösztös múltban keresendő.

Kézen-közön

Arra is akad példa, hogy a világszerte ismert cég nem tudott mit kezdeni az általa megszerzett magyar márkával, így túladott rajta. Ilyen például a Hélia-D kozmetikumcsalád. A terméket 25 évvel ezelőtt véletlenül a debreceni Nedeczky néni fedezte fel. Rájött ugyanis arra, hogy ha lehántja a napraforgószárat, az abból kicsorduló fehér nedvtől kisimul a kezén a bőr. A krémre felfigyelt a debreceni Biogal Gyógyszergyár, amely hamarosan külön társaságot is létrehozott a gyártására.

A termék a nyolcvanas évek közepére az egyik legsikeresebb magyar kozmetikummá vált.
A rendszerváltással azonban véget ért a sikertörténet. Pedig a márka egy igazi világcég, a több magyar márkát is forgalmazó Unilever kezébe került, ám a Hélia-D régi fényét mégsem tudta visszanyerni. Az Unilever végül 2004 végén meg is szabadult a Hélia-D-től. A vevő egy magyar befektetőkből álló konzorcium, a Helia-D Kft. volt, amely szeretné újra felfuttatni a márkát, tavaly több mint 300 ezer darab krémet adtak el.

Más esetben azonban a Unilever is sikeresebbnek bizonyult a magyar márkák fejlesztésében, a Caolától vett Baba márkát például gőzerővel fejlesztette, és mára egy babaterméknek tartott márkát általános tisztálkodószerré, kozmetikummá tett. Nemrégiben ugyanakkor megvált a Biopon márkától, amelyet a privatizáció óta forgalmazott (igaz, a legvégén már Romániában gyártott).

A vevő egy másik multi, a Henkel volt, amely másik tradicionális magyar neve, a Tomi mellé szerezte meg a Biopont. Az egykori ismert hazai mosópormárkák közül magyar tulajdonban mára csak az Ultra maradt, amelyet az az Egyesült Vegyi Művek (EVM) gyárt, amely végül a Caola maradék márkakörét is megszerezte.

Ebből is látható, hogy az egykori hazai sztárok a rendszerváltás óta gyakran több kézen is átmentek. Kacskaringós utat kerekezett be a Csepel bicikli. Míg a szocializmus negyven éve alatt itthon egy egész generáció tekert a csepeli üzemből kigurult bringákon, a cég abban is élenjárt, hogy 1988-ban elsőként privatizálták. A két nagy név - az itthon piacvezető Csepel, és a világméretben hasonló jelentőségű Schwinn - együttműködése mégsem lett sikeres, a Schwinn Co. 1994-es csődjével a külföldi érdekeltségeket, így a Csepelt is el kellett adni.

A Schwinn-Csepel 1994-1996 között pénzügyi befektetők tulajdonába került, egészen 1996-ig, amikor az FBI által a kelet-közép-európai orosz maffia főnökeként számon tartott Szemjon Mogiljevics érdekkörébe tartozó YBN Magnex Inc. Nemzetközi Rt. szerezte meg. Az állandó tulajdonosváltások és az olcsó távol-keleti tömegtermékek végül a pénzügyi csőd szélére juttatták a céget.

A céget 2000-ben egy szakmai befektető vette meg, a korábban kerékpáralkatrészek kereskedelmével foglalkozó Tandem-Szolnok Kft. Klíman Péter ügyvezető szerint azóta nemcsak hogy sikerült konszolidálni a céget, de a Csepel korábbi tekintélyét is visszaszerezte, és itthon egyedüli kerékpárgyártóként állja a sarat az olcsó távol-keleti biciklik dömpingjével szemben. A jelenleg kizárólag közép- és felső kategóriás kerékpárokat gyártó Scwinn-Csepel termékeinek legnagyobb része továbbra is a hazai flaszteren gurul, de exportál Skandináviába is.

Túlélők?

Mindmáig fennmaradt több kereskedelmi hálózat neve is, ők esetenként éppen mostanság lehelik ki lelküket. A Várszegi Gábor érdekeltségébe került Keravill sokáig húzta, de tavaly év elején kénytelen volt lehúzni a rolót, működik viszont még a nagy külföldi konkurensek által mind jobban szorongatott Domus, míg az új erőre kapó Ofotért nemrégiben került ki a Fotex-csoportból. A három évvel ezelőtti felmérések szerint a Tesco utáni legismertebb kereskedelmi márkanév a Skála volt.

A sok százmillió forintból harminc év sikeres kereskedésével felépített márkanév mögött azonban akkor már egy rogyadozó koncepció állt, a magyar befektetőcsoport tulajdonába került áruházláncot divatházzá akarták átalakítani, sikertelenül. A felújításra szoruló, kopottas épületekbe vitt világmárkák közönsége átszokott a bevásárlóközpontokba, a régi áruházépületek szerényebb keresetű látogatói viszont az olcsó holmikat keresték.

Az 1976-ban Demján Sándor vezérletével megnyílt első Skála Áruház, a budai idei, harmincadik születésnapjára szomorkás ajándékot kapott: új tulajdonosa, az ING úgy döntött, csak 2007-ben bontja le. A lánchoz tartozó egykori Skálák vidéken mind, a fővárosban csak részben kínai érdekeltségbe kerültek, a bérlők a velük kötött szerződés szerint 2007-ig használhatják a Skála és a korábban velük egy kézbe került Centrum nevet.

Az előbbiekből is látszik, hogy a magyar márkák sorsa a rendszerváltás után sokfelé ágazott, és gyakran furcsa fordulatokat vett. Utóbbiak közé tartozik a Videoton tévé sztorija is, hiszen a gyártó Videoton céget éppen a most újra az Ikarus feltámasztásában reménykedő Széles Gábor szerezte meg egykor, de a tévégyártásról hamar lemondott, és más, jövedelmezőbb elektronikai termékek előállítására koncentrált - jobbára bérmunkában. Ám most újra a boltokba kerülhet a Videoton tévé - igaz, már nem a Videoton gyáraiból. A hírek szerint a Videoton engedélyezte a HQ Electronicnak a márka újbóli gyártását oly módon, hogy a magyar cég vállalja a tévék hazai szervizelését - a készülékeket azonban már a Távol-Keletről hozzák.

A kontinenseken átívelő gyártási és márkaüzlet azonban távolról sem magyar sajátosság vagy kényszer. Beleillik abba a folyamatba, amelyben a tajvani BenQ cégé lett a Siemens mobiltelefon, a kínai Lenovo kezébe kerültek az IBM személyi számítógépei, mint ahogyan kínai tulajdonná lett a legendás Rover autómárka is.





Forrás: nol.hu
http://www.nol.hu/cikk/393195/